Szeretnéd megismerni a szalmabála-építészetet?

Gyere el elméleti képzésünkre

Képzések építtetőknek

A szalmabála építési célú felhasználása ugyanolyan szakértelmet igényel, mint minden más építőanyagé. Ha valaki új ház építésére adja a fejét, és szeretné, ha ez az épület az Ő és családja jól-létét szolgálja majd, akkor érdemes az egész építési folyamatot megismernie, hogy kézben tudja tartani azt. Egy ilyen folyamat eredményeképpen lehet létrehozni egy olyan házat, ahol:

  • nem szállnak el a költségek az építés során,
  • kevés építési hulladék keletkezik,
  • nem éri az építtetőt olyan meglepetés, ami miatt meghiúsul az építkezés,
  • alacsony rezsivel működtethető, biztonságos és hosszú élettartamú épületet valósulhat meg,

A képzéseinket évente több alkalommal hirdetjük meg. Az építtetőknek szánt képzés két elemből tevődik össze.

  • Elméleti alkalom, mely a tervezés, kivitelezés, anyagismeret, legfontosabb technológiai rendszerek bemutatása, engedélyezés, kalákaszervezés, tűzvédelem kérdéseit tárja fel. A képzés időtartama: 8 óra.
  • Gyakorlati képzés, melyeket nyaranta, valós építkezésen szervezünk. Célja, hogy a legfontosabb építési folyamatokban gyakorlati ismereteket szerezzenek a résztvevők. Pl: Szalmabála előkészítése, minőségének meghatározása, méretre vágás technikája, behelyezése. Vakolatok alapanyagainak megismerése, vakolat készítés és beépítés. (Vályog vakolat, agyaghabarcs vakolat stb.)

A gyakorlati képzések időtartama 2-3 nap. A gyakorlati képzés előfeltétele: az elméleti alkalmon való részvétel.

Képzések szakembereknek

A szalmabála épületek tervezése, kivitelezése, műszaki ellenőrzése olyan szakmai ismereteket igényel, amit jelenleg a szakképzési folyamatban nem lehet elsajátítani. A szalmabála építészet egy olyan építészeti irány, amiben ma is folyik nemzetközi és hazai szinten az innováció. A szakembereknek szóló képzés célja az, hogy a tervezési és kivitelezési munkálatok elvégzéséhez szükséges szaktudást átadjuk a résztvevők számára. A képzések a szakmai továbbképzés mellett a résztvevők szakmai párbeszédének a megvalósulására is lehetőséget biztosítanak. A képzésen nem csak a szalmabála építészeti célú felhasználásának kérdéseivel, hanem az ehhez kapcsolódó kérdésekkel is foglalkozunk: pl:

  • Természetes vakolatok,
  • Hőszigetelési koncepciók,
  • Gépészeti tervezés egy alacsony energia igényű épületben,
  • Új technológiai irányok a szalmabála építészetben,
  • Utólagos hőszietelés szalmabálával.